"Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr..." (Devecsery László)

Fúú, ismét sikerült úgy elmaradnom blogírásban, hogy most aztán azt se tudom, hol is kezdjem. Történtek velünk jó és rossz dolgok az elmúlt hetekben. Talán a legfontosabb változás az életünkben (a legfontosabb változás az életemben Mangó óta), hogy véget ért egy majdnem 8 éves kapcsolatom. Ez a blog nem a magánéletem kivesézének célzatával jött létre, de azt hiszem, ez mindenképpen olyan dolog, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a mindennapjainkat. Az első időszakban úrrá kell lennem a bizonytalanságomon, a rágódáson, hogy jól döntöttem-e, az aggódáson, hogy fogok-e boldogulni egyedül, hogy fogom fenntartani egy fizuból a lakást stb. Igyekszem tartani magam, és jókedvűnek lenni (nem csak látszani, hanem tényleg annak lenni), de amikor az embernek a szíve szakad meg, azt azért nehéz eltitkolni. A kutyák olyanok, mint valami mágikus tükör, sokszor azt is megmutatják, amiről azt se tudom, hogy ott van... Párommal nagyon szépen váltunk el, minden vita vagy sértődöttség nélkül, ennek ellenére a költözés napján a kutyák összeverekedtek:S Folyamatosan azt érzem, hogy dacolnak velem, hogy keresgélik a határaikat. A sétákon teljesen szét vagyunk csúszva, a behívásunk ramaty, Mangó folyamatosan feleszik mindent a földről (gondolom a maga módján valahol így vezeti le a stresszt is), pedig tényleg próbálok - legalább értük - egyben maradni és élni tovább. Megkaptam az utóbbi időben, hogy túl görcsösen akarok mindent. Ez igaz is, és talán sokszor ez vált ki belőlem feszültséget és túlzott aggodalmat. Amióta a kutyák megvannak, azóta látom ezeket a hibáimat, látom, valójában mennyire nem vagyok kiegyensúlyozott. A szakítást úgy könyveltem el, mint egy olyan időszak kezdetét, ahol esélyt adunk magunknak arra, hogy letisztázzunk magunkban dolgokat, és talán rátaláljunk egy gazdagabb életre. Vannak azonban hullámvölgyek, amikor úgy érzem, de kib***tam magunkkal, és a hibáim listájához hozzácsaphatom még azt is, hogy nem tudom igazán értékelni azt, amim van.

Ettől függetlenül csinálunk mindent a kutyákkal ugyanúgy tovább, mint eddig. Most pedig pótolom az elmaradásom:)

Mangóval voltunk Solymoson. Hát felesleges titkolni, az elején nem repesett érte a rokonság:) Mamám egész konkrétan nem mert tőle kijönni a lakásból, papám persze rögtön összepacsizott vele. Először keresztanyám és a gyerekek is óvatosan közelítették, Mangó meg csak pislogott a nagy boci szemeivel, hogy most ezeknek tulajdonképpen mi bajuk van. A túllelkesült üdvözlésétől féltem egyedül, hogy hajlamos felugrálni, de azt tudtam, hogy a gyerekekkel nem lesz gond, mert rájuk hímes tojásként vigyáz. A délelőttöt mamáméknál töltöttük, Mangó egész kulturáltan viselkedett, leszámítva, hogy akárhányszor kilépett valaki az ajtón, ő megpróbálta helyette bepréselni magát. Nem tudom, miért akar olyan megszállottan bejönni ilyenkor a házba, hiszen itthon sem jöhet be. Szívem szerint nekiálltam volna vele gyakorolni az ajtón való közlekedést, de hát már az első próbálkozásomnál megkaptam, hogy kimegy a meleg, csukjam be az ajtót (a nyitott ajtó valahogy alapfeltétele lett volna, hogy kijussak:). A kertben jó nagyokat rohangáltak Pankával, a hatalmas tér kihozta belőle az állatot:) Ebéd után aztán felszerszámoztuk magunkat, és indultunk Sástóra. A Mátra nyáron is szép, de ilyenkor nehéz leírni, mi önti el az ember szívét a hófödte tájat nézve. Megmásztunk egész pontosan 234 lépcsőfokot, kár, hogy csak úgy a 200.-nál jutott eszünkbe, hogy szenvedjen ezzel a kutya, mármint szó szerint, úgyhogy nyakörvről átcsatoltam a pórázt hámra, aztán némi biztatásra hegyi kecskeként baktatott felfelé. Nem voltam vele túl kegyetlen, a pehelysúlyú Lilit kellett felvontatnia:) Aztán felértünk a fennsíkra, ahol a kutyáknak elborult az agyuk. Én is szeretem a havat, de ezek! Irigylem őket, amiért ilyen önfeledten tudnak örülnek a természet egy apró darabjának. Panka megállás nélkül hempergett, Mangó pedig ugrált a hóban. Ránézésre olyan volt, mintha csak pár centis havon tapostunk volna, de egy-két helyen beszakadt alattunk és látszott, hogy van ez bizony 20-30 cm is. Mangó behívásával semmi gond nem volt, még Lilinek is jött mindig első szóra. Visszafelé pedig Lili vezette hámon, és csak lestem, hogy a kutyának esze ágában sem volt húznia. Megható volt, hogy a törékeny kislány mellett bandukolt, min. kétpercenként hátrasandítva rám. Nagyon jó érzés volt, hogy többször is tőlem várt iránymutatást. Például egy helyben maradásnál, Lili feloldotta, mire Mangó totál zavarba esett, és nézett rám kérdőn, hogy akkor most mehet vagy nem, mert én nem mondtam...:) A kirándulás végeztével azért igazi csapatmunka eredményeképpen, hárman még kicsináltunk egy hóembert:) Búcsúzáskor még egyszer megkaptuk mindenkitől, hogy milyen gyönyörű ez a kutya meg milyen okos (legalább a trükkökkel el tudjuk terelni az emberek figyelmét a szeleburdiságáról:), és hogy hozzam ám máskor:)

Már nem is emlékszem pontosan mikor, de még a szakítás előtt, voltunk Mangóval suliban is. Nagyon furán viselkedett, sőt! ilyenek még sose láttam. Mikor elengedtem behúzott farokkal közlekedett a kutyák között, ha bármelyik is megközelítette, hisztis ugatásba és csipkelődésbe kezdett. Az a kutya, akivel általában az a gond, hogy túl hevesen akar mindenkivel játszani, teljesen be volt szarva a többiektől. Amin szintén meglepődtem, hogy ugyanakkor ilyen sófogadó se nagyon volt még kutyák között, be tudtam hívni, le tudtam állítani, és magam mellett tudtam tartani a játszó kutyák ellenére. Bár gondolom ez a félelme miatt is volt, hogy gazdi megvéd... A végén pedig ráadásként kaján összeverekedtek Aidával. Bevallom, értetlenül álltam és állok most is az események előtt, sosem láttam még félni más kutyák társaságában, és hát minden héten találkozik is más kutyákkal.

Történt azóta még egy megdöbbentő eset, Brúnóval, viszont ez épp ellenkezőleg, nem megijesztett, hanem meghatott. Most héten suli után elmentünk Zsuzsival és Márkival még sétálni, pontosabban bevittük őket egy elkerített részre, hadd szimatolgassanak. Brúnónak volt egy hülye húzása, amiből ő sokat tanult, mi pedig fetrengtünk a röhögéstől. A kerítés túloldalán megy a főúton, azon túl a járdán sétált egy kutya. Brúnó kiszúrta, és vad ugatás közepette megindult felé (kerítés nélkül az úton valószínűleg már nem jutott volna át...), és a hülyegyerek nem vette észre, hogy ott a drőtkerítés. A kutya mint a mesében, szabályosan visszapattant róla. Semmi baja nem lett, viszont jött is rögtön vissza szánó-bánó pofival, és többet nem ment a kerítéshez egy méternél közelebb:) Aztán megtörtént a csoda, Brúnó játszott. Persze, persze, ez másnak nem olyan nagy dolog, hogy a kutyája játszik, de Brúnót sosem láttam még ennyire felszabadultnak, ennyire kutyának:) Semmi morgás nem volt (bár játék közben akadtak elég bizarr pozitúrák:D), futkostak, birkóztak, de nagyon finoman. Egy másik kutya volt, és ehhez kellett neki Márki, és majdnem egy év...

Brúnó azóta is minden alkalommal meggyőz róla, hogy született agility tehetség, bár maxi mérete miatt sosem fogok vele versenyezni, de semmi kétség, gyakrabban kell vinnem. Legutoljára lefutotta azt a pályát elsőre hibátlanra, amit Mangóval futottunk le közvetlenül előtte (és vele még rontottunk is...). Nekiálltunk a pallónak is, egész jól érti, zónázott ügyesen, csak én kapcsoltam későn, hogy túlzásba viszem... túl sokszor küldtem fel, és a végére kicsit szétesett, legközelebb hamarabb abbahagyjuk még ezt.

Mangó pedig jelentem, életében először egyedül hintázott a múltkor:) Mikor először elengedtük a hintát, megbillent rajta, viszont utána már ügyesen billentette át középen. Olyan édes:D Már szlalomot is megyünk pályába építve. A balról beküldésre még mindig gyúrni kell, de amúgy teljesen jó.

Van továbbá két nagy hírem is az évre: 1. ősszel megyünk ki agility vb-re, persze csak nézőként. Remélem, jó lesz, bár jó pár szabim bánja és pénzem, de basszus, agility vb, az ilyesmit ha hívnak, nem szabad kihagyni, ugye?:) 2. 2012. március 3-án, azaz te jó ég, jövő hétvégén indulunk Mangóval Tordason kezdőben:D Kezdő, vagyis nem lesz benne szlalom meg hinta (előbbit azért sajnálom), meg kevesen is leszünk, meg hát csak kezdő, de akkor is, versenyhelyzet, remélem azért akármilyen eredménnyel is, de jól lefutjuk:)

Helló 2012!

Hát rég jelentkeztünk, szánjuk-bánjuk, de az az igazság, hogy 2012 rögtön két szép döntési helyzettel nyitott felénk. Ezekre nem is szeretnék kitérni, lényeg, hogy jelenleg olyan komoly döntések meghozatala előtt állok, amik elég rendesen meghatározza a saját és a kutyákkal való közös kis életünk fonalát.
Szerettem volna csinálni egy videót az évről, de egyszerűen nem jutott rá időm. Valaki kérdezte tőlem, hogy milyen volt ez az évem, és azt válaszoltam, hogy végülis nem rossz... aztán gondolkoztam, és rájöttem, hogy egy nem rossznál azért jóval több volt. Nagyon sok helyre eljutottam, érdekes, szeretetreméltó emberekkel ismerkedhettem meg, amit nagyrészt a kutyáimnak köszönhetek. Miattuk néha képes vagyok átlépni a saját határaimon, és megtapasztalni, átélni olyan dolgokat, amikben korábban nem lehetett részem, mert nem volt hozzá bátorságom. Nem volt kiért bátornak lenni, most pedig itt vannak ők ketten, még ha néha előszeretettel cibálgatják azt az egy idegszálamat, ami megmaradt a nyomukban:)

Hogy mi is történt velünk karácsony óta? Volt ottan egy enyhén kaotikus szilveszter, ahol a durranásokra a két kutya két különböző irányba futott. Mangó méreteivel mit sem törődve próbált elbújni a lakásban, asztal alatt, karácsonyfa alatt (persze sehova nem fért be...), míg Brúnó felborzolt szőrrel rontott ki ilyenkor az udvarra, hogy ádáz harcot vívjon a láthatatlan démonnal. Önbizalma még a Gyalog Galopptól ismert Fekete Lovagét is megszégyeníti:)

Próbáltam lekötni a kis agyukat, de igazából szombat délutántól vasárnap délutánig tűzijátékoztak és petárdáztak, így aztán mindig belefutottunk néhány váratlan durranásba. Pár napig élvezhették a benti létet, a nyuszkókat felköltöztettük addig az emeletre.

A hétvégéinkben annyi változás állt be, hogy a vasárnap délelőtti longierent is felvettük a programjaink közé. Most úgy állunk, hogy szerda du. suli, szombat de. mantrailing Brúnóval, du. agility, vasárnap de. longieren Mangóval, du. ismét agility. Mi tagadás, elég fárasztó, de semmiről nem szeretnék lemondani:) Pedig előbb-utóbb attól tartok muszáj lesz, mert nem bírom anyagilag. Ráadásul a suli lassan beindul hétvégente is, na hogy azt hogy oldom meg:D

Agility-n most nincs Tomi, úgyhogy Dóri helyettesíti őt februárig, de élvezzük, jó kis pályákon gyakorlunk, zónázunk és szlalomozunk. Szlalomnál még a bal oldalról való beküldést kell gyakorolni, mert onnan hajlamos a 2. rúdnál bemenni.

Mantrailing: egyre fárasztóbb:D Nagy távokat teszünk már meg, és már egyre nehezebb terepviszonyok között. A múltkor a meredek domboldalon a sárban felfelé mászva már azon voltam, hogy előbb ásom meg ott helyben a síromat, minthogy a dombtetőre felküzdjem magam. Lefelé meg mindenféle bozót kapta el a lábam, kapcsolatunk oly szoros lett, hogy kis híján ott tartottak éhen halni. Legutoljára már hideg nyomon mentek a kutyák, vagyis Anitától megkaptuk az útitervet (melyik lesnél melyik csapáson tovább stb.:), majd gazdi nyomás, Anita és kutya vár... vár, közben gazdi dacolva a vadakkal, hóval, sárral, növényzettel fut (én spec. úgy 1 percig, utána csak vonszolom magam)... majd fél óra elteltével elindul a keresés. Én sajnos már csak a végét látom egy fa mögül leskelődve, amikor feltűnnek a színen. Brúnó igen helyes, szimatol ezerrel, tájékozódik a levegőben, dolgozik:) A többi kutyával is egész konszolidált a viszonya, odamordult néha, de általánosságban már nem csinálja a fesztivált. Ma pl. voltunk vele edzésen, és a végén szabadon engedtem, teljesen normális volt, pedig Harley teljesen rácuppant a hátsó felére, árnyékként követte, Brúnó meg mint aki észre sem vette. Ami pedig magát a pályát illeti: piszok ügyes a kis fickó. Egyrészt eszméletlen gyors, másrészt nagyon figyel és simán lehet vele könnyebb pályákat menni, persze nem olyan szépen, mint Mangóval, mivel ívekre még nem figyel, meg hát hol minit, hol midit ugrik még, azért neki verője lesz szép számmal. A videóinkat elnézve, ezen még Mangóval is van mit fejleszteni.
Brúnóval el kezdtük itthon tanulni a zónát, elég nehéz vele, mert a segge külön életet él. Vagyis nem válik be nála a szőnyeges módszer, mint Mangónál, mert az, hogy hol a két mellső mancsa csöppet sincs összefüggésben a hátsójának az irányával:) Végül egy befőttes üveg tetejével rávezettem, hogy a deszka végén meg kell állnia, aztán magára a pozícióra klikkeltem csak, így a tető aztán nem is kellett. Edzésen megragadtuk az alkalmat, és a palló egyik szárán próbára tettem a tudását, nagyon szépen ráérzett:) Remélem folyt. köv.

Longieren: Mangó egészen ráérzett, már egy vagy két méterre el tudok távolodni a szalagtól, miközben ő kocog szépen a körön kívül. Egyik alkalommal egy kutyus a kerítésen kívül kuksolt minket, és Mangó odaszaladt. Ilyet nagyon de nagyon ritkán csinált eddig (egész konkrétan csak egyre emlékszem), úgy látszik, annyira nem számítottam rá, hogy nem "fogtam" eléggé. Utána szépen elmentünk még egy párszor a kutya előtt, hogy kijavítsuk.

Most épp betegeskedünk, hétvégén viszont Brúnóval Solymos. Remélem a nap ugyanúgy fog sütni, mint mikor hétköznap pofátlanul betűz az iroda ablakába...

Mikulás sapkába bújt farkas

Megint elmaradtam a szokásos beszámolókkal, olyannyira, hogy közben már egy karácsony is elszállt felettünk. Megpróbálom röviden összefoglalni, mik történtek velünk az utóbbi napokban.

• 12.14.: elvittük suliba Mangót. A feladatok jól mentek neki, nem sokat felejtett, a közömbösítésre rá kell gyúrni, látszik, hogy erre nem szentelünk elég figyelmet. Pl. mikor gazdát cseréltek a kutyák, Mangó felpattant és körtáncot járt az "új gazdi" körül:) Majd viszem őt is többször, és akkor hozzászokik. Az óra végén aztán egy nagyon megtisztelő kérdést tettek fel nekem. Az egyik oktató a jövőben külföldre szándékozik költözik, Judit pedig szeretné ha segítenék neki az oktatásban. Elsősorban trükkök tanításában, de akár bármi másban is, legyen az engedelmes vagy agility. Hát egy kicsit lefagytam. Mondtam, hogy nem hinném, hogy megfelelő lennék a feladatra, de nyugtatgattak, hogy segítenének mindenben. Ez több, mint megtisztelő, és a szívem szinte ordítja, hogy igen, fogadd el:D Az eszem már jobban hezitál. Nem tudom, mennyire lenne tőlem okos ezt bevállalni. Egy biztos, agility rovására semmi pluszot nem vállalok be:) Meg hát már mantrailing is... Könnyen lehet, hogy ebből nem is lesz semmi, úgyhogy gondolkoztam is rajta, hogy egyáltalán leírjam-e, de aztán úgy döntöttem, hogy a felkérés attól még elhangzott, és bárhogy is alakuljon, ez már mindenképpen óriási megtiszteltetés, hogy ilyen értelemben gondoltak rám.
  
• 12.17. de. : mantrailing Brúnóval. Mivel egyedül voltunk, majdnem egy teljes órát dolgoztunk vele egyhuzamban, egy pár perces szünetet beiktatva. Nagyon ügyes volt, egész messzira elbújtam már, és olyan helyekre is, ahol véget ért az út, és helyette egy ilyen ágas-bogas tisztás következett. Próbáltam néha leskelődni, olyan jó érzés volt látni, hogy 1. engem keres, 2. mennyire használja az orrát, és végre valahol kihasználhatja a terrier énjét. Munka végeztével már kicsit problémásabb volt, mivel átszaladt előttünk egy szarvas, amitől totál begőzölt.
• 12.17. du.: edzés Mangóval. Szlalomban szinte már nem hibázik, kivéve ha az annak számít, hogy az erejétől kipattan a rúd a helyérőlXD. Felzóna továbbra is szar. Kipróbáltam, hogy nem vittem neki kecót, ilyenkor látszik, hogy mennyit fejlődött az egy év alatt, mennyivel jobban hozzá szokott a helyzethez, szépen elfeküdt a pálya szélén (bár volt egy sajátos mozgó fekvése, szóval ahányszor megfordultam, gyanúsan közelebbinek tűnt...)
• 12.17. éjjel céges karácsonyi buli, és bár hulla fáradtan indultam el, igen jól sikerült. Ez elég off, de mivel ez is hozzájárult a hétvégi kellemes hangulatomhoz, pár szóval jellemezném az estét: pálinka, eszik, röhög, pálinka, röhög, bűvész-show, amin ámul és röhög, majd vodka, röhög, táncol, röhög, táncol, és valahol még egy vodka... Aztán 4 óra alvás után indulás Solymosra.
  
• 12.18. : szóval ezen a vasárnapon ismét Solymoson jártunk, ahol ezúttal is sikerült egyszer lelépnie, mert felugrott mellőlünk egy nyuszi, illetve ügyesen belesétált keresztanyámék kerti tavába... Hazafelé viszont Brúnó és Panka megleptek a kocsiban, Pestig összebújva aludtak. Egyik kutyára sem jellemző, hogy a másikhoz akár egy centivel közelebb táborozna le, most viszont egymáshoz simulva aludtak, miközben Brúnó Panka hátán pihentette a buksiját. Nagyon jó érzés volt ezt látni, nyuszi-incidens el is felejtve...
  
• 12.19-20.: munka után elvittük őket biciklizni, majd vacsiztak, és kaptak csontot. Ki-kinézegettem rájuk, nehogy összekapjanak, egyszer még ki is mentem letesztelni Brúnót. Nagy megelégedettséggel jöttem be, mert B nemhogy nem morgott meg, de amikor látta, hogy felé megyek, felnézett, csóválni kezdett, és kérés nélkül "átadta" a csontját. Aztán egyszer csak barátom szól, hogy Mangó a szomszédban van, Brúnó pedig a hátsó udvarban. A rejtély, hogy miért is. Le voltak fárasztva, csontoztak, mi a fene lehetett ennyire csábító, hogy pár perc alatt megmászták a másfél méteres kerítést. El se tudom mondani, mennyire letört. Ilyenkor a szokásos dolgok jutnak az eszembe, hogy más aki nap 5 percet sem foglalkozik a kutyájával, miért nincs behívási gondja, miért nem szöknek a kutyái, míg az enyémeket hiába viszem minden áldott nap futni, még betegen is. Na mindegy, sok mindenen mentünk már át ahhoz, hogy tartósan az ilyen történésék ne nyomják rá a bélyegüket a kapcsolatunkra (ezt bizonyítja, hogy majdnem el is felejtettem ezt leírni:).
  
• 12.22-23.: szabin voltam, úgyhogy igyekeztem minél több időt a kutyákkal tölteni. Csütörtökön Kunszigeten, pénteken a Püspökerdőben. Mindegyik nagyon jól sikerült, a szavam nem lehet az ebekre. Itthon hatalmasakat játszottunk, rég hülyültünk ennyit, ilyenkor úgy ki tudok kapcsolni, mintha egy kicsit átadnának abból a fajta felfogásból, ami szerint ők élnek, amikor nem rágódsz a gondjaidon, amikor nem nyomasztanak a múltbeli események, csak a most számít, a most pedig jó és más nem számít. Brúnóval tanulunk zónázni és csengőt érinteni:)
• 12.23.: Mangót bevittük a belvárosba a karácsonyi vásárba. Párszor húzott, ha ember vagy kutya ment el mellettünk, de ahhoz képest, hogy egy kezemen meg tudnám számolni hányszor voltunk benn vele a városban, nagyon ügyes volt.
  
• 12. 24.: délelőtt rekordsétát tettünk a bácsai réten-töltésen. A kocsi felé menet poénkodni kezdtem, hogy ekkora séta után milyen gáz lenne, ha mondjuk útközben valahol elhagytuk volna a kocsikulcsot. Rossz poén volt, mivel utána kiderült, hogy tényleg nincs a zsebemben, a mezőn sikerült elhagynom... Karácsonyi csodaként hétfőn megtaláltuk:) Itthoni játék még biztosította a kutyák megfelelő lefárasztását, ami az este folyamán nagyon jól jött, este ugyanis szüleimhez mentünk kutyástul. Többnyire csak döglöttek körülöttünk, igen jól neveltek voltak udvari kutya létükre.

Származási hely: 2011 karácsony

A többi nap nem sok lényeges történt, illetve annyi, hogy megpróbáltam beszoktatni a kutyákat a lakásba - teljes kudarc. Anyuméknál kisangyalok, fekszenek egy kijelölt helyen, nálunk viszont képtelen elvonatkoztatni a nyusziktól. Brúnó nyüszít nekik és remeg, Mangó pedig képes ráugrani a ketrecre, ha egy pillanatra nem figyelünk:S Holnaptól dolgozom, úgyhogy hétvégéig lekorlátozódik a tevékenységünk, idén már edzés sem lesz, se suli. Úgyhogy ha addig nem jelentkeznénk, boldog, kutyás élményekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!

Karácsonyi fotók:


Kunsziget:

A kiváltságos

A következőképpen nézett ki a napunk:

1. állomás: Hatvan, nagybátyámék. Anyumék bevetették magukat a rokonokhoz, mi meg leléptünk egy városnéző körútra. A "kutyátlan" emberek valahogy Brúnót jobban tolerálják, pedig izgága, de valahogy nála ez mégis cuki (érdekes pl. hogy ha Panka vagy Brúnó felugrál, már dögönyözik is tök mindegy mit mondok, míg ha Mangó csinálja ugyanezt, fel vannak háborodva...). A városban néhány ember arcán elcsíptem egy-egy mosolyt, miközben Bruncit nézték (nem tudom, mi, emberek mit várunk ilyenkor, hogy majd visszamosolyog?!).
Kisétáltunk egy térre, ami valójában játszótér volt, de semmi antiebes tábla, a gyalogosoktól pedig kellőképpen el tudtunk vonulni, úgyhogy lecsatoltam a pórázt, megpisiltettem egy fánál (elég vicces, hogy parancsszóra pisil:), majd fotózkodtunk, trükköztünk, labdáztunk, aztán séta haza. Ott aztán dilemmáztam egy kicsit, mert az udvar nem ám olyan szedett-vedett fű nélküli, virágtalan, mint úgy általában nálunk, hanem szép, gondozott, ráadásul cicaszagú... mi legyen hát Brúnóval, mert nekem be kéne mennem a házba. Hát kikötöttem, gondoltam lesz, ami lesz, tanul egy kis türelmet. Néha belekezdett egy pár mp-es hisztibe, de többnyire csendben üldögélt és várt. Meg is tömték a végén kajával...

Származási hely: Solymos 2011.12.11

Származási hely: Solymos 2011.12.11

2. állomás: Solymos, nagyszülők. Túl sok minden nem történt, Brúnó árnyékként követett. Meglepő, milyen idilli tud lenni a kettőnk kapcsolata egy idegen helyen, itthon pl. sosem várna az ajtóban akár órákon keresztül, ott meg odafagy a küszöbre:) Ahhoz képest, hogy mamámék mennyire nem díjazták először a kutyák jelenlétét, most már oda jutottunk, hogy mikor begördültünk a kapun, mamám kipattant a lakásból, és megszólalt, idézem: "Hello, Panka is jött?":) Nesze neked gyerek, unoka, Panka meglegyen:) A nap végén pedig én voltam az egyedüli, aki elbírt a tudattal, hogy Panka bejöhet a lakásba, Brúnónak viszont kinn kellett maradni, úgyhogy rávettek, hogy engedjem be szegény kuncsorgó, a világ összes fájdalmát magán cipelő kutyát a házba (ahova Panka előtt állat még be nem tette a szőrös kis tappancsát). Nagyon boldogan berontott, egyenesen a konyha felé, mire rászóltam, erre 180 fokos fordulat és tűz be a Panka ajtó melletti házikójába. Úgy préselte bele magát, de hát ugye bármilyen áldozatot megér, hogy benn maradhasson:) Utána abban ücsörgött indulásig.

3. állomás: szintén Solymos, keresztanyámék, másodunokatesómék. Ennél jobban azt hiszem, ha akarnám, se tudnám jobban gyerekekhez szoktatni. Lili trükközött vele ezerrel, és persze egy tonna virslit töm bele, miközben Balázs valami bugócsigaszerűséget dobált közvetlenül mellette a földre, a 11 hónapos Andris pedig teli szájjal vigyorgott, ha csak meglátta.
Keresztanyám szülei vidáman köszöntötték az ajtóban, majd ajtó kitár, és csak azt hallom, hogy már invitálják is be a drága ebzetet. Hát mondom, ez kész:)

Odafelé még kicsit problémás volt az utunk, Brúnó ugyanis féltékenykedett. Én utaztam velük a hátsó ülésen, és ha Panka beült mellém, Brúnó először csak szemrehányóan nézett, majd finoman befurakodott közénk, aztán úgy rám telepedett, ahogy csak bírt, nem győztem leküldözgetni az ölemből. Hazafelé természetesen már végigaludta az utat, Mangó meg majd szétesett örömében, mikor hazaértünk. Vele, mármint Mangóval azt hiszem ott rontottam el, hogy nem ismertem a szabályok szükségességét. Brúnónál az agresszív megnyilvánulásai miatt az elejétől kezdve világossá vált a szigorú szabályok szükségessége. Mangóval is igyekeztem mindig következetes gazdi lenni, már kölyökkorában bevezettem a napi sétát, vittem kutyák közé, és az első naptól kezdve tanítottam. Ismerte a "fúj" vezényszót is, szóval alkalmaztam tiltást, de csak ha nagyon szükség volt rá, mert féltem, hogy azzal csak bekorlátozom. Brúnón tapasztalom, mennyire együtt tud élni a szabályokkal, mennyire tud azokhoz idomulni, amitől a kapcsolatunk csak még szorosabb.

Összes kép (10 db):

Új projekt neve: mantrailing

Magamhoz képest sokáig nem jelentkeztem, ennek leginkább a sötét az oka, és egy elég aljas egy hetes megfázás, ami miatt a kutyázásom lekorlátozódott egy napi félórás biciklizésre.

A hétvégén ennek ellenére az edzést nem hanyagoltuk. Mangóval haladunk rohamost előre, palló és palánk egész szép már, elkezdtük a hintát is tanulni, és a 6-os szlalomról áttértünk a 12-esre. A "fel" zónánkkal azóta is gond van, ami miatt csak mérgelődöm mindig, olyan igazságtalannak találom, hogy egy ekkora kutyára ugyanakkora zóna vonatkozik, mint egy minire, szegényem ha csak szimplán fut, már azzal átlépi a zónát:S Na mindegy, ez van:) Úgyhogy ügyes a drágám nagyon, és mindig hálát adok érte, hogy rátaláltunk erre a sportra, imádom, ahogy a kutya figyel rám közben, ahogy együtt kell működnünk, ahogy megérti, mit akarok (rejtély, hogyan:D), és ami a legfontosabb, hogy élvezi.

Szegény Brúnó is élvezné... Elég nehéz vele, ami azt illeti. Néha elviszem, de kb. minden edzésen nekimegy egy kutyának (persze pórázon, pályán felőle az épületet is lebonthatják körülötte, az se érdekelné). Elég sokan vagyunk, és a labda meg a futás láttára túlpörög, és ha odajön egy kutya, nem pajtásnak, hanem színtisztán zavaró tényezőnek veszi, és nem tűri. Minden ilyen eset után megfogadom, hogy többet nem viszem, mert ez senkinek nem hiányzik. Aztán megyünk vele egy kört, vagy csak megnézünk egy újfajta akadályt, és már a gondolattól is lelkiismeret-furdalásom támad, hogy nem viszem, annyira neki való. Mindent megcsinál. A múltkor a zsákos kúszót vettük, először még Tomi tartotta a zsákot, másodszorra már ráengedte, harmadszorra pedig Brúnó már csak beküldtem, és tök egyedül átment rajta magától, utána is simán. A másik gondunk, hogy időhiány miatt nagyon keveset tud futni. Kezdő még, de valahol meg mégsem, neki 5 perc az nem munka, meg se kottyan neki. Miután futott ráadásul már nyugisabb is lesz, csak hát sokszor ennyiből áll számára az edzés:S Próbálom kárpótolni mindezért. Ott a suli, de néha azt is kevésnek érzem, meg hát az fizikailag nem is terheli igazán. El kezdtem vele úgy kb. kéthetente bejárni a belvárosba. Legutoljára múlt szombaton voltunk a karácsonyi vásárban. Erről tudni kell, hogy rengeteg ember lófrál ilyenkor bent (lófrálás=forralt borozik). Brúnó egy álom volt, bárki tanúsíthatja, aki látott minket. Végig láb mellett jött laza pórázon, ha be kellett mennünk a tömegbe, akkor besorolt mögém vagy még szorosabbra vette a figurát mellettem. Elmentünk jó pár kutya mellett, és a vicc: az én kutyám, aki elvileg antiszoc, városhoz alig szokott ebzet, tök nyugisan sétált el minden kutya mellett, miközben azok kétlábon, ugatva parádéztak a láttunkra. Néha ellenőriznem kellett, hogy nem cserélték-e le a kutyám a póráz másik végén... Két órát voltunk benn, begyűjtöttünk néhány simit és dícséretet, de enélkül is az egyik legboldogabb gazdiként üldögéltem volna hazafelé a kocsiban...

Két róka, egy simabőrű és a Tégla:)


Ezen kívül elindult egy másik projekt az életünkben. A családom már hülyének néz, hogy ennyi időt szánok a kutyáimra (érdekes, nekem rohadt kevésnek tűnik), nem kis meglepődést váltottam hát ki, mikor vázoltam a nagyon közeli jövőre vonatkozó terveink, ami valójában már annyira közeli, hogy már el is kezdődött:) Történt ugyanis, hogy Győrben meghirdettek néhány olyan foglalkozást, amire korábban errefelé nem igazán volt példa, többek között dog dancinget és longierent éééééés mantrailinget. Mikor ezt megláttam, rögtön bezsongtam, hogy ha nem is mindegyikre, de mantrailingre nekünk járnunk kell! Épp nem ütközött az agility-vel sem, úgyhogy - nem törődve azzal, hogy talán azt kell majd ennünk, amit az erdőben begyűjtünk, merthogy hó végére nem marad egy vasam se - jelentkeztünk, és ma meg is ejtettük az első órát Brúnóval:) A következőképpen nézett ki: kocsiba be és irány Győrújbarát, ott örömködtünk az ismerős arcoknak és négylábúaknak, majd nyomás fel az erdőbe. Kutyára hám és hosszú póráz, majd a gazdi futás - dombnak felfelé, majd 10-20 méter után egy szimpatikus fa mögé bevetettük magunkat. Nos, volt némi kétely bennem, hogy a kutya nem-e egyszerűen hallotta a lihegésem a fa mögül... Legyünk optimisták, és reméljük hogy nem, ez esetben viszont B nagyon szépen dolgozott. Húzta Anitát szépen a nyomomban. Egyszer volt, hogy eltért az útról hamarabb, de gyorsan visszatalált. Meg olyan is előfordult, hogy már majdnem elment mellettem, mikor észrevett. Ez mondjuk azért is jó, mert látszik, hogy nem a látását használta. Szóval nagyon tetszett, nekem is és neki is. Remélem tudunk járni rendszeresen, mert több szempontból is hasznos. 1. kap egy kis plusz törődést és munkát, amit nagyon igényel, 2. terrierként egy olyan sportot űznénk vele, amiben némiképp kiélheti a vadászösztönét, 3. ingergazdag környezetben is megtanul rám figyelni, 4. szerintem elég jól építi a kötődést a gazdihoz. Délután Mangóval voltunk edzésen, most elég gyorsan elfáradt, viszont a szlalomja valami álom volt, egyszer sem hibázott.

Egyik vasárnap volt szerencsém (másoknak talán szerencsétlenség:D) nekem tartani az edzést, na nem kell semmi komolyra gondolni, kitettem kb. 4-5 akadályt a kezdőknek, és néztünk rajta néhány variációt. Hát elég fura érzés volt:) Megragadtam a lehetőséget, és mindkét kutyát elvittem, Mangóval futottunk haladó pályát, Brúnóval meg leteszteltük a kezdők pályáit:) A végén pedig véletlenül kiengedtem őket a kecóból (kinyitottam az ajtót, majd valamiért felálltam, az meg nyitva maradt, és mikor utána megfordultam, ott állt mögöttem a két kutya vigyorogva:), nagy meglepődésemre Brúnó semmi feszkót nem csinált, pedig Mangón kívül csak kanok voltak. Egyszer nézett csúnyán, mikor egyszerre két kan szaglászta, az már sok volt neki. Kedves Jézuska, karácsonyra azt szeretném kérni, hogy a kutyáimmal bátran, gond nélkül mehessek sok kutya közé:) Jó lenne velük néha megdumálni, hogy ez nekik is jobb, mert akkor több kalandban lehet részük, már pedig ezek élnek-halnak az ilyenekért.

Holnapot Brúnóval elvonultan töltjük, na nem a világtól, csak Győrtől, megyünk rokonokhoz Mátrába.

Rázós kezdete a télnek

Múlt hétvégén volt részünk mindenben, akar pár kellemes, és pár annál kellemetlenebb pillanat.

Kiborulás 1:
A lovardában egy másik agility-s csoporttal osztozunk a helyen, és hát ez elég nagy hangzavart és szűkös helyet eredményez. Befelé Mangó az új kutyák miatt rettenetesen húzott, lenyúltam, hogy megigazítom a pórázát, ám amikor lecsatoltam, Mangó abban a pillanatban elszelelt, célba vette a legközelebbi kutyát és nem kicsit meghajtotta.Persze ilyenkor hívhatom, tojik rám magasról. Szóval ezzel be is mutatkoztunk...
Kiborulás 2:
Kint az egyik lovas megkért, hogy dobjam oda neki a korláton heverő plédet, ám amikor elindultam a ló felé, megbokrosodott tőlem a ló:S Na nem nagyon, de azért épp eléggé ahhoz, hogy a plédet inkább visszatetessék velem...
Kiborulás 2 és fél:
A kezdő edzésre elvittem Brúnót. Hát azt a hisztit, amit levágott. Totál be volt gőzölve a labdára. Mindenki labdájára.
Kiborulás 3-4-5...:
Brúnót betettem a ketrecbe. Felajánlottam Márki-gazdinak, hogy beteheti mellé Márkit, nem lesz gond. Bár egy kicsivel okosabb lennék néha, ugyanis tévedtem:S Brúnó elég csúnyán nekiesett Márkinak:S Nem a területét védte, nem amiatt balhézott, hanem mert mindketten túl izgatottak voltak. Persze rögtön kikaptam, és Brúnót - szerintem a tettének megfelelő mértékben - megfegyelmeztem. Nem haragudtam rá, rá nem, magamra annál inkább. Elkaptam a grabancát, a hátára fektettem, és az edzés végéig nem szóltam hozzá. Ezzel egy nap alatt már kétszer sikerült síri csendet teremtenek a lovardában.

Kellemes élmény 1:
Mangó eszméletlen ügyin ment a pályán, a haladó pályán, merthogy most először azon vettünk részt. Elég furcsa volt azt a pályát futni, amin az A3-asok is gyakorolnak. Igaz, nekünk csak a felét, úgy 10-15 aksit kellett lefutni, amin jópárszor fenn is akadtunk, de akkor is, a végén meglett:D
Kellemes élmény 2:
El kezdtük tanulni a hintát. Eddig olyan térd magasságig emeltük, néha kicsit megszeppent, leginkább azon, hogy nem állt rajta elég stabilan és lepottyan (amikor már a hinta földet ért, lecsúsztak a lábai:), de igyekszik mindig javítani, szóval félni nem fél tőle.
Kellemes élmény 3:
Brúnó tulajdonképpen akármilyen pályát kap, megcsinálja. Egy idő után már a ketrecben sem hisztizett, sőt az edzés legvégén, mikor benéztem a kecóban, aranyom aludt...
Kellemes élmény 4:
Ez nem is inkább kellemes, hanem megtisztelő. Nekem kellett segíteni a kezdőknek, míg Tomi nem ért rá. Kicsit kaptam sokkot a feladattól. E heti edzésen is ráadásul ismét megnyertem ezt a posztot, kineveztek "felügyelőnek", mivel egyik edző sem lesz. Hülye vagyok én még ehhez, de azért örülök, hogy kinézik belőlem, hogy mégsem vagyok az:D

A héten ténylegesen is beköszöntött a tél. Szép deres volt a táj (még Mangó is:), és borzongató hideg. De örülünk neki, az ősz már most hiányzik ugyan, de a télnek is megvan a maga sajátos hangulata, amikor 5 percen keresztül öltözködsz, hogy a lehető legkisebb testfelületed maradjon csak szabadon:), amikor rajtatok kívül már alig van mozgás az utcákon, amikor a legapróbb nesz is ijesztően hangosnak tűnik, amikor a hidegtől képtelen vagy gondolkodni, amikor kipirul az arcod, amikor a csontjaidban érzed a természetet...

Származási hely: PANA

Származási hely: PANA

Akiknek se szél, se eső, se köd nem számít:)

Származási hely: PANA

Amitől még a Duracell nyuszi is kipurcan

Jó lenne néha felpakolni a kutyákat, és elmenni messzire. Mindegy hova, lényeg, hogy csak mi legyünk, hármasban. Közel sem tökéletes a mi kapcsolatunk, de az utóbbi napokban velük szemben tanúsítom a legnagyobb türelmet, és ez meg is látszik. Ha valamire nem úgy reagálnak, ahogy szeretném, felfújom magam, de csak úgy egy percre, majd lehiggadok, és úgy csinálok, mintha mi sem történt volna, ezzel sikerül megőriznem a nyugalmam, és egyértelműen ezt oldalamat szeretik és tisztelik a leginkább. Rájöttem, hogy forgatókönyveket kell készítenem. Minden problémás helyzetet előre el kell képzelnem magamban. Tisztán kell látnom magam előtt a határokat, mi az, amit meg akarok engedni nekik és mi az, amit nem, hogy is szeretném, hogy egy jelenet lezajlódjon. Mert ha nem látom pontosan magam előtt, akkor az adott szituáció közben elbizonytalanodom, illetve nem leszek elég következetes. Egyik nap voltunk sétálni, és a cicás incidens ellenére (nem baj, majd a 10. vagy 20. cica után már ezt is megtanuljuk kezelni) rég sétáltunk ilyen jót. Este, hátizsákkal (óriási találmány!), pórázon, láb mellett egy órát. Nem húztak, döcögtek mellettem. Brúnó fejlődött ebben igazán nagyot.

Tegnap rokonlátogatóba mentünk Mátrába. Brúnó jött velünk. Odaúton megálltunk a tatai tónál. Először B-re tettem flexit, de aztán úgy döntöttem, kipróbáljuk anélkül. Semmi gond nem volt, teljesen jól behívható volt, egy-egy gyalogosnál kellett kicsit erőteljesebben rászólni, mert ment volna barizni. Viszont a madarakat is csak távolról figyelte, és végig körülöttünk szimatolt. Megállapítottam, hogy milyen jól szocializált, futók, biciklisek, babakocsik, rájuk sem hederített. Aztán Solymoson is sétáltunk egy nagyot. Az erdőben minden okés volt, szimatolt, jött, ha hívtam. Úgy látszik túl tökéletes lett volna a napunk, a szőlők alatt ugyanis egyszer csak megfeszült. A távolban két szarvas szaladt, én pedig már hiába szóltam... kb. 10 mp alatt Brúnónak nyoma veszett. Gondoltam magamban, hogy a legjobb helyen, Mátrában, egy számára full idegen környezetben. Pár perc után aztán visszatért. Úgy de úgy leszidtam volna, de csak egy ejnye-bejnyét és egy pórázt kapott a nyakába. Otthon aztán játszott egyet a gyerkőcökkel. Ott már el is felejtette velem a kis incidens, annyira kulturáltan viselkedett. Kezdjük ott, hogy behívtak minket a lakásba, de nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, kint hagyni a kutyát egyedül egy idegen (de haaaatalmas) udvaron. Szinte biztosra vettem, hogy mindent körbepisil, és a legapróbb helyekre is bemászik, ergo nem éppen maga lesz a vendégkutyák példaképe. Ehelyett Brúnó lefeküdt az ajtó előtt és el se mozdult onnan, amíg ki nem mentem. Akkor el kezdtek vele trükközni a gyerekek. Lilinek szinte bármit megcsinált, ült, feküdt, hempergett, kúszott:D A kis Balázs kicsit kaotikus helyzetet idézett elő, ugyanis próbált beszállni a játékba, viszont nem igazán hallgatott rám. Lili megfogadta a tanácsaim, mikor hogyan dicsérje meg a Brúnót, Balázs többnyire csak tömte a virslit a kutyába, B meg azt se tudta néha, fiú-e vagy lány:) Mindenesetre élvezte a helyzetet, csóvált nekik ezerrel, én pedig csodálva néztem, hogy mennyire kedves a gyerekekkel.
Hazaúton aztán szundizott a kocsiban, hiába ennyitől még ő is elfárad:)

Ma a Püspökerdőben voltunk Márkiékkal sétálni. Amíg várakoztunk, ott is gyakoroltuk a pórázos sétát. Háti nélkül azért meglátszik, hogy mennyivel több az energia bennük, főleg Mangó hajlamos előresietni. Megy a tv2-n egy új kutyás sorozat, az Egyik kutya, másik nem. Korom Gábor látja el hasznos tanácsokkal a kutyatartókat. Számomra eddig a japán vacsora, illetve a pórázon való húzás megszüntetése volt a legtanulságosabb, ez utóbbit most gyakoroljuk is, és úgy tűnik, működik. Az alapja a forgolódós módszer, ha elénk kerül, akkor azonnal megfordulunk, viszont amin ledöbbentem, hogy Korom Gábor is azt mondta, hogy nyugodtan rántsunk bele ilyenkor kicsit a pórázba, hiszen a kutya is megránt vagy húz minket. Ez így van, egyszerűen én ugyanazt alkalmazom, amit ő alkalmaz velem szemben. Ráadásul kettőnk közül ha valaki húzhat, az elviekben max. én lehetnék.
Márki megérkezte után aztán sétáltunk egy jó nagyot. Jó párszor fogócskáztak is hármasban, azt az iramot, amit ezek ketten diktáltak szegény Márkinak:) Nem is játszottak még együtt ennyit. Ráadásul korábban sosem sikerült Mangót leállítanom, mikor túlságosan bedurvult Márki üldözése közben, most viszont akárhányszor rászóltam, hogy "elég", abbahagyta a fogócskát és odajött hozzám. Mi minden ilyen alkalommal megéljük a holdra lépés pillanatát, azt a bizonyos nagy lépést:)

Képek tegnapról, leginkább Tatáról:


Mangóval jelenleg így megy a flip (úgy 2:30-tól pár dobásnyi sidearm):